Két ember, két történet

Posted By: Drexler Szilárd - szombat, december 12, 2015



Ez a bejegyzés leginkább két emberről szól. Na jó, egy kicsit többről is, de semmiképpen nem akarok eltévedni a Salgó környéki turisztika rengetegében, stratégiai és egyéb összefüggéseket keresni, elemezni. Csak két ember. Tehát:
Négy ember utazik egy autóban.
(Nem, nem, ez még nem az a két ember!)
Budapestről indultak és a salgói várhoz mennek, mert az anyuka gyerekkori barátnője unokatestvérének az anyósa megosztotta a nagynénje keresztfiának a fotóját a Facebook-on, ami a salgói váron készült.
A családanya fel is dobta javaslatként, hogy ezen a hétvégén hanyagolják a Börzsönyt, a Pilist és menjenek Salgóra, mert az nagyon "teccik" és biztos jó.
Paripapimpellőt - mondta a családapa, aki meccset szeretett volna nézni a tévében.
Aztán elindultak.
Kettejüknek hivatalosan egy 8 éves gyermekük van, plusz még anyuka szülei is velük élnek. Fel is pakolják őket, addig sem nyitogatják otthon a hűtőt. Jé, ezek öten vannak.
Öt ember utazik egy autóban.
Még reggel van,  megállnak a salgótarjáni gyorsétteremnél. Gyerek kap menüt valami műanyag bizbasszal, anyós, após is betolnak egy-egy sajtburgert, anyuka salátát eszik, de magában szitkozódik. Mindegy. Az autóban esznek, odafelé.
Átlag fölötti magyar család lehetnek, mert amikor a gyerek megkérdezi, hogy mit csináljon a szeméttel, az apuka nem azt mondja, hogy: Mégis mit gondolsz? Húzd le az ablakot és dobd ki a ..., hanem azt mondja, hogy: Ha odaérünk, eldobjuk.
Idő- és térugrás.
Odaérnek.
Megállnak a sivár salgói parkolóban. Szemét a kézben. Van egy kuka ugyan, de az tele van már mint a déli busz, mondhatni hulladékgyűjtő konténer mivoltában túlcsorduló örömmel fogadná a szemetet.
Tegyük mellé, javasolja az apuka. Kocsiban nem hagyjuk.
Lerakják a földre, néhány műanyag palack mellé.
Apuka körbenéz. Mégis neki kell majd határozott léptekkel élre állni a salgói vár felé vezető úton. Felméri a terepet. Nem bonyolítja azonban túl, nyilat vagy valamilyen egyértelmű jelet keres.
Ami nincs.
Menjünk ezen, mutat a jobb oldali útra, mert azt olvasta nemrég, hogy a határozottság mindenképpen előnyös, még akkor is, ha hülyeséggel párosul.
Após az eddigi élettapasztalata alapján harsány tiltakozásba kezd. Fiam, szerintem inkább felfelé menjünk, gondolom, a várat hegyre építették.
Anyós egy kicsit fullad, nehezen mozog. Papa, ha sokat kell menni felfelé, én inkább itt maradnék.
Nem tudom, mennyit kell menni, válaszolja a férje tanácstalanul. Maradok én is veled, mama.
Mit csináltok addig, amíg mi a várban vagyunk? - aggódik a lányuk.
Az apuka próbálja visszavenni az irányítást, mutatja a zöld turistajelzést. Van ott egy jelzés a fákon, sétáljatok végig azon.
Az  após visszafogott udvariassággal válaszol, mert nem akarja megsérteni a vejét: Fiam, halvány lila fingunk sincs, hogy az hová vezet ez az út.
Majd csak kilyukadtok valahol, vonja meg a vállát az apuka.
Inkább megvárunk az autóban, zárja le a beszélgetést az anyós, mielőtt a hímek összecsapnak. Ti csak menjetek!
Elindulnak tehát. Az erdőszélen jól elrejtett, apró kis nyilat nem veszik észre. Valahogy eljutnak a két vár közötti nyereghez, ott pihennek egy kicsit, szelfiznek a mókussal.
A gyerek végre nagyobb szerepet kap ebben a történetben, odalép a nyitogatós táblához, megpróbálja felnyitni, de a kezében marad a fedél.
Tedd azonnal vissza! - szól rá az apja.
Gyerek csalódottan visszateszi, sodródik a történettel tovább. (De előbb még ránéz a kis táblára. Ezt is gondolhatná: "Majd középiskolás koromban megértem, ami ide van írva, de akkor meg éppen nem fog érdekelni, mert csak a csajoknak játszom majd az eszemet az osztálykiránduláson. "
Azonban nem azt gondolja, hanem ezt: "??????").
Na, végül felérnek a várba. A látvány lenyűgözi őket, tényleg szép. Anyuka ér fel előbb. Gyertek, nógatja a többieket, ezt látnotok kell!
Apuka szuszogva felér. Az ösztönei azt súgják, hogy ilyenkor mindig osztania kell az észt.
Az ott a Mátra, mutat a Karancsra, Az pedig a Bükk, mutat a Mátrára.
És ez itt melyik falu, a gyerek Somoskőújfalura mutat.
Az már Szlovákia.

Végül is, nem sült el rosszul ez a kirándulás. Sétáltak egy kicsit, szép volt a kilátás, jó volt az idő. Az após sem okoskodott a várban, apuka csak úgy ontotta magabiztosan magából a dezinformációkat. minden rendben volt.
Visszatértek a parkolóba és felmerült a kérdés, hogyan tovább? Beülhetnének ebédelni valahová, megnézhetnének még valamit a környéken.... De hová, de mit? A  parkolóban körülnéztek még, megcsodálták a teljesen fölösleges és értelmetlen kerékpártárolót, amiről egyébként nem tudták eldönteni pontosan, hogy milyen célt szolgál, majd elindultak haza.

De nem ezt a történetet szerettem volna elmesélni.

Van két ember.
Fogalmam sincs, hogy főállásúak-e vagy közmunkások, az a lényeg, hogy ők a salgói erdő mindenesei. Jó kommunikációs készségekkel rendelkeznek, van egy esztétikus munkaruhájuk, kis igazolványuk, sapkájuk, valami felirattal: turisztikai őrszolgálat (vagy valamilyen kevésbé hülyén hangzó dolog). Hátizsákjukban szórólapok, térképek, fényképezőgép, csavarhúzó, metszőolló (tisztára, mint a Mission Impossible).
Az egyikük éppen a salgói vár nyergében jár. Megvizsgálja a táblákat. A nyitogatós tábla fedelén az egyik elem mozog, a csavar kilazult. Pár másodperc és kijavítja. Megnézi, hogy a táblával nincs-e gond? Nincs. A táblán - mivel gyerekek nyitogatják elsősorban - a mókusról vannak képek és információk. Az útjelző nyilak közül az egyiket leszedte valaki, talán hazavitte emlékbe. Emberünk lefotózza, majd este jelzi az illetékeseknek, hogy pótolni kell.
Elindul a parkoló felé. Útközben felszed néhány szemetet, a parkolóban majd eldobja.
A parkolóban már áll néhány autó. Egy család éppen most érkezik.
Emberünk az esztétikus fa dobozba helyezett szemetes konténerekhez megy. Az erdőben összeszedett műanyag palackokat a műanyag gyűjtő konténerbe helyezi, a többit a vegyes gyűjtőbe. Ez a konténer már majdnem tele van, ezért küld egy sms-t a főnökeinek, hogy pár nap múlva cserélni kell. Éppen akkor érnek oda a nemrég érkezett család tagjai. Meglepetten látják, hogy szelektíven gyűjtik itt a hulladékot, elolvassák a pár mondatos információt, amelyben kérik őket, hogy ne hagyják a váron és az erdőben a szemetet.
Emberünk illedelmesen köszön a családnak, majd átad egy szórólapot nekik, amelyben a térség további turisztikai lehetőségeit mutatják be. Megkérdezi, hogy tud-e esetleg valamiben segíteni? Csak annyit kérdeznek, hogy meredek-e az út a várhoz. Mikor megtudják, hogy a vége egy kicsit meredek, a nagyszülők úgy döntenek, hogy lent maradnak.
Emberünk egy kicsit marad még a parkolóban. Látja, hogy apuka és anyuka a fiukkal elindulnak a vár felé. A parkolóban a nyíl egyértelműen mutatja az utat.
A nagyszülők leülnek az egyik asztalhoz a tölgyfa padra. Közelükben van egy ivókút is. Nos, igen, ez a parkoló a vár és a salgói erdő kapuja. Az információs táblák, az innen induló sétautak és a padok nyilvánvalóan arra utalnak, hogy az ember, aki idejön, az egy igazi turisztikai központhoz érkezett.
A nagyszülők kisvártatva feltápászkodnak. Észreveszik, elolvassák a Geocsodák házát bemutató táblát, majd elmennek az ötletes térplasztikához, ami a Zagyva és a Duna vízválasztójának határán áll. Ez szinte gyermeki örömmel tölti el őket, mert még soha nem látták azt, hogy konkrétan hol van két folyó vízválasztójának a határa, itt pedig az erdő talaján fut egy vonal.
Az erdőbe sétautak vannak kijelölve. Ki is nézik az egyiket, a harangvirággal jelöltet. A tájékoztatóból kiderül, hogy ha elindulnak rajta, akkor 30 perc múlva ide érnek majd vissza. Nekivágnak tehát. 

Az őrünk - jobb híján hívjuk így - továbbáll. Elindul egy másik sétaúton.

A másik őr Eresztvényből jön fel Salgóra.  Pár nappal ezelőtt egy erős szél kidöntött egy bükkfát a sétaútra. Lefényképezi és ír is egy üzenetet az erdő fenntartójának. Tudja, hogy mi fog történni. Mivel ezt a sétautat idősebbek használják, a fából kivágják majd azt a darabot, ami a sétautat elzárja, a többit pedig a talajon hagyják, hiszen a salgói erdő egy természetszerű erdő, amelyet tájesztétikai, közjóléti szempontból igen gondosan kezelnek. A közeli szlovák macskalyuki tanösvény mintájára a holt faanyagot - ami az erdő része - itt is meghagyják. Ezt eleinte sokan nehezményezték, mert azt hitték, hogy az a szép erdő, ami ki van porszívózva. Napjainkra azonban már egyértelművé vált, hogy a salgói erdő az egyik legszebb erdő Magyarországon.
Őrünk megy tovább a vár felé. A táblákat nézi végig, a szemetet majd visszafelé fogja összeszedni. Szerencsére nincs sok.
A táblák gyönyörűek , a vár korabeli életét bemutató festmények vannak rajtuk. A gyerekeknek ez, a kevés, jól érthető, de informatív szöveggel kiegészítve olyan, mint egy képregény. Nagyon szeretik. A felnőttek is tanulnak belőle, sőt van sikerélményük is, mert a témához hozzá tudnak szólni, meg tudják beszélni a gyerekeikkel. Más helyeken csak szolgaian elolvassák a táblák szövegét, majd mennek tovább és tíz perc múlva nem emlékeznek semmire.
A várudvaron végre van egy panoráma kép, ami a környező hegyeket, településeket mutatja be. Ez is rendkívül népszerű, hiszen csodálatos innen a körpanoráma. Éppen egy család tanulmányozza ezt a táblát. Megkeresik a Bükköt, a Börzsönyt, Kékestetőt, van náluk távcső, így a hollókői várat is megpróbálják megtalálni a dombok között...
Ilyenkor nem szokott tolakodóan hozzálépni az emberekhez, de most kiszúrják őt - talán a ruhája, sapkája alapján. Megkérdezik, hogy ha átmennének a Boszorkánykőre, akkor az nagy túra lenne-e?
Természetesen nem, válaszolja, majd útba igazítja őket.
Az égen szép felhők vonulnak. Őrünk készít egy fényképet, amit fel is tölt  egyből a vár Facebook oldalára. Megnézi még, hogy a helyén van-e még a webkamera, ellenőrzi a telefonján az élőképet. Hétvégén egy fél napot is el szokott időzni a váron, szinte mindenkinek van kérdése, örömmel fogadják a szórólapot, a további tippeket, hogy mit nézzenek meg, hová menjenek még.
Egy-két óra múlva leballag, tesz egy kört a vár körül, összeszedi a szemetet, majd napnyugtára visszamegy a várba.


Most azt gondoljátok, hogy sokba kerül mindez. Nos, nem.












1 megjegyzés:

  1. Ez a két ember létező személy. Pár száz kilométerre, tőlünk északra élnek és szlovákul illetve lengyelül beszélnek.
    A gond az, hogy a természetkedvelő, kiránduló emberek nem sokat tehetnek a helyzet javítása ügyében. Csak füstölögnek egymás közt és maguk szedik a szemetet. Aki pedig munkakörénél fogva tehetne valamit, az irodában ül, a környéket nem ismeri. Ha pedig hivatalból ki kell mennie terepre, akkor azt balerinacipőben teszi.

    VálaszTörlés

Copyright © A mi vidékünk

Designed by Templatezy