Mocsáry Antal sírjánál

Posted By: Drexler Szilárd - szombat, október 16, 2010


A Duna Televízióban kerül majd vetítésre Mindenszentek előtt egy huszonöt perces film, amely a nagy személyiségek sírjait, vagy rokonainak hamvait rejtő kis palóc temetőkben készül. A műsor szerkesztője Pekár István, szakértő és riportalany Praznovszky Mihály, operatőr és rendező pedig jómagam lennék.
A Karancs-és a Medves vidékéről Mocsáry Antal sírja és a somoskői negyvennyolcas honvéd százados síremléke került be a válogatásba.
A napokban kiugrottam Karancslapujtőre, ahol megkerestem Mocsáry Antal sírját (egy kis terepszemle, hiszen a filmet csak a következő napokban forgatjuk).


A márvány kereszten a felirat kissé megkopott, azonban a sírt szemmel láthatóan ápolja valaki. Kis kérdezősködés után kiderült, hogy a helyi iskola gondozza. Persze, hiszen az intézmény névadója Mocsáry Antal.


Az iskolát egyébként gyönyörűen felújították, és éppen aznap volt az ünnepélyes átadás, az új épület felszentelése.
A gyerekek kisétáltak Mocsáry síremlékéhez is, és minden osztály elhelyezett ott egy csokor virágot.



Talán nem árt néhány szót ejteni Mocsáry Antalról.

Nógrád megye főszolgabírája volt. Iróként, történészként és nyelvészként is ismerjük. Fő műve: Nemes Nógrád vármegyének historiai, geographiai és statistikai esmertetése.
Ez az első magyar nyelven írt monográfia Nógrád megyéről.
Mocsáry Antal 1832-ben halt meg Bocsáron (Korábban Bocsárlapujtő volt Karancslapujtő neve, ez két különálló településből jött létre, amelyek közül az egyiket nevezték Bocsárnak).

A temetőben éppen azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne, ha minden településen akadnának olyan személyiségek, akik példaként állíthatók a gyerekek elé. Talán nem is kell, hogy híresek legyenek, vagy kimagaslóak valamiben, talán elég, ha éppen csak annyira járulnak hozzá a világ megismeréséhez vagy jobbá tételéhez, hogy annak nem is jut a híre tovább a falu határán,de életük mégis példaértékű a kis közösségben.
Még az is lehet, hogy iskolát nevezzenek el róluk hiszen más az, ha valaki ott élt, mert az ő példája, az ő útmutatása kézzel fogható. Nem lehet mindenki Rákóczi, Kossuth vagy Petőfi...

Mocsáry Antal nyilván azért ennél jelentősebb személyiség volt. Kívülállóként úgy gondolom, hogy a település lakói büszkék rá.
Találkoztam azonban a temetőben egy idős nénivel, aki azon morfondírozott, hogy ebben a modern korban biztosan jól döntöttek, hogy Mocsáryról nevezték el az iskolát, de az az igazság, hogy ő is csak egy földesúr volt, aki a parasztok vérét szívta.
Mivel a néni, elmondása szerint,paraszti családból származik, elképzelhető, hogy az ő "történetírásuk" másképp emlékszik a falu földesurára, amiben lehet azért igazság is, meg túlzás is.
Érdekes, mert egy másik nógrádi településen is ismerek hasonló történetet. Iskolát neveztek el a helyi birtokosról, akit állítólag nagyon szerettek az emberek, ugyanakkor egy régebbi történelmi munkában arról olvashattunk, hogy a cselédei sztrájkol tiltakoztak a vélt vagy valós sérelmeik miatt.
Ez a gondolatsor elég messze vezetne, legyen is belőle most ennyi elég. Maradjunk annyiban, hogy a történelmet nem mi, egyszerű emberek írjuk, továbbá, hogy bármilyen földesúr is volt Mocsáry, munkáját megilleti az elismerés. Ahogy Kazinczy Ferenc ír róla: "Te azzal a munkával olvasóidnak kincset adtál, magadnak felejthetetlen dicsőséget szereztél."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Copyright © A mi vidékünk

Designed by Templatezy